Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
ápr
8

Csizmás kandúr

| Szerző: blog01 | 11:16 am

Csizmás kandúr

 

Csizmás KandúrHárom fia volt egy molnárnak, s minden vagyona a malma meg egy szamár és egy mihaszna macska. Ezen kívül nem is hagyott egyéb örökséget a három fiára.
Mikor meghalt, a fiúk illendően eltemették, annak rendje és módja szerint gyászolták, aztán nekiláttak, hogy megosztozzanak az örökségen. Csak úgy maguk közt intézték el a dolgot, közjegyzőt, mint nagyobb hagyatékoknál szokás, nem hívtak hozzá, mert annak költségére bizony ráment volna a malom szamarastul, macskástul. Tehát, mondom, egymás közt tettek osztályt, mégpedig úgy, hogy a legnagyobbik testvér kapta a malmot, a középső a szamarat, a legkisebb meg, akár tetszett neki, akár nem, a mihaszna macskát. El is búsult szegény, amiért így kisemmizték, leült az árokpartra, tenyerébe temette az arcát, és így panaszkodott:
- No, szegény fejem, velem aztán jól elbántak a bátyáim! Ők, ha összeállnak, csak elboldogulnak valahogyan, az egyik őröl, a másik fuvarozza szamarával a gabonát be a malomba, a lisztet ki a malomból; mindig lesz annyijuk, hogy megélnek belőle. De én, nyomorult, mire megyek egy hitvány macskával? Látom már, hogy előbb-utóbb éhen kell vesznem.
A macska ott ólálkodott a közelben, és figyelte, hogyan sopánkodik a gazdája. Egy ideig hallgatta, aztán elunta, odaállt a fiú elé, és nagy komolyan azt mondta:
- Kedves gazdám, sose búslakodjál! Bízd rám magadat, nem fogsz rosszul járni. Adj nekem egy tarisznyát, és csináltass egy pár csizmát, hogy legyen mivel az erdőt járnom, s a többi aztán már az én dolgom.

Csizmás Kandúr

A fiú ugyan nem vette készpénznek a macska beszédét, de azért hallatlanra se vette.” Olyan ügyesen csípi nyakon a patkányokat meg az egereket – gondolta magában -, olyan elmésen csimpaszkodik az ágakon, meg a lisztbe hemperedve is olyan furfangosan tudja holtnak tettetni magát, hogy legutóbb még engem is kihúz valahogy a nyomorúságomból.”
Így aztán, noha különösebb bizalma nem volt a dologhoz, mégis teljesítette a macska kívánságát: tarisznyát is szerzett, csizmát is csináltatott neki.
Mikor a macska megkapta, amit kért, vitézül beugrott a csizmába, nyakába akasztotta a tarisznyáját, és bevette magát egy bozótba, ahol rengeteg nyúl tanyázott. A tarisznya aljába korpát szórt, meg pár marék szapukát dugott, csupa nyúlnak való csemegét, s úgy tette le, hogy lássék benne a kívánatos eleség. Ő maga pedig leheveredett a fűbe, és mint a lisztben szokta, holtnak tette magát, de a pilláján azért hagyott egy kis rést, s azon át éberen figyelt. És keményen szorongatta a markában azt a zsineget is, amivel egyetlen gyors rántással összehúzhatta a tarisznya száját. Így leste-várta, mikor téved arra egy tapasztalatlan, fiatal nyúl, s mit sem tudva még a világ sok cseléről és csalárdságáról, mikor dugja be az orrát a tarisznyába az alján lapuló jó falatokért.
Nem kellett sokáig várnia. Alighogy lefeküdt, máris megjelent egy ostoba nyúl, és rövid szimatolás után szeleburdin beugrott a tarisznyába. A kandúr – mert az volt, jóféle karmos-körmös kandúr – nagyot rántott a zsinegen, aztán egyetlen szökkenéssel ott termett, és irgalom nélkül megölte a foglyul ejtett nyulat.
Ment vele egyenesen a királyi palotába, és mondta, hogy beszélni akar a királlyal. Megmutatták neki a király lakosztályát, ő pedig habozás nélkül belépett, illendően bókolt a király előtt, és azt mondta:
- Fölséges uram, fogadd el ezt a pompás nyulat; gazdám, Karabunkó márki küldi neked ajándékba általam.
- Mondd meg a gazdádnak – felelte a király -, hogy köszönöm az ajándékát, és hogy irántam való figyelme szívbéli örömömre szolgált.
Nem sokkal később a macska egy búzatábla közepébe hevert a tarisznyájával, melybe ezúttal pár szem kukoricát szórt foglyoknak való csalétkül. Most is úgy történt, mint a múltkor: csakhamar két fogoly is ott szemelte a kukoricát a tarisznyában; a kandúr pedig megrántotta a zsineget, aztán vitte diadallal a zsákmányt a királynak, hogy íme, most ezzel kedveskedik őfelségének a gazdája, Karabunkó márkinak.
A király a két foglyot is szívesen fogadta, hiszen kedvelte a fogolypecsenyét, a macskának pedig enni-inni adott, és kegyelemben elbocsátotta, királyi köszöntését küldve a kedves Karabunkó márkinak.
Így ment ez hónapokon át: a kandúr időről időre megjelent az udvarban, és hol egy nyulat, hol két foglyot hozott ajándékba, mondván, hogy gazdája küldi, a derék Karabunkó márki.
Egy napon aztán megtudta, hogy a király másnapra sétakocsikázást tervez a folyópartra lányával, a világ legszebb hercegkisasszonyával.
Hazaloholt a gazdájához, és azt mondta neki:
-Itt az alkalom, kedves gazdám, hallgass rám, és megcsinálhatod a szerencsédet. Egyebet sem kell tenned, mint fürdened egyet a folyóban azon a helyen, amit kijelölök neked. A többit bízd rám.
Karabunkó márki, noha nem tudta, mi értelme van a dolognak, úgy tett, ahogy a kandúr tanácsolta. A megszabott helyen és megadott órában levetkőzött a parton, besétált a folyóba, és lubickolni kezdett a vízben.
Épp akkor hajtott arra a király.

Csizmás Kandúr

A kandúr alighogy megpillantotta a hintót, torkaszakadtából elkezdett kiabálni:
- Segítség! Segítség! Karabunkó márki mindjárt a folyóba fullad!
A lármára a király leengedte a hintó ablakát, és kikukkantott. Megismerte a macskát, aki a sok finom vadat hozta neki ajándékba, s azonnal parancsot adott a testőreinek, szaladjanak, és húzzák ki szegény Karabunkó márkit a vízből.
Mialatt folyt a mentés, a macska odament a hintóhoz, illendően meghajolt, és elmondta a királynak, hogy miközben a gazdája fürdött, tolvajok jöttek, és ellopták a ruháját. Mindebből persze egy szó sem volt igaz, mert a ruha ott volt, ahová a furfangos kandúr dugta: egy jókora kő alatt. A király azonban elhitte a mesét, és meghagyta a királyi ruhatár főtisztjének, hozzon sürgősen rangjához illő öltözéket a pórul járt márkinak.
Úgy is történt. Hamarosan meghozták a ruhát, a molnárfiú fölöltözködött, s mert csinos képű, sudár termetű legény volt, olyan pompásan festett a sujtásos mentében, hogy nem győzték csodálni. Gyönyörködve nézte a király is, de legkivált a királykisasszony; az egészen rajtafeledte a szemét, s mikor Karabunkó márki néhány hódolattal teljes pillantást vetett rá, nyomban melegséget kezdett érezni a szíve táján.
A király beinvitálta a márkit a hintójába, és úgy folytatták a sétakocsikázást.
A kandúr megpödörte örömében a bajszát, hogy amit eltervezett, az már a kezdet kezdetén ilyen jól sikerül. Remélte, nem lesz rosszabb a folytatás sem. Előreszaladt hát a királyi menet elé, és egy réten csakhamar megpillantott néhány parasztot -szénát kaszáltak.
Megállt mellettük, szigorúan összevonta a szemöldökét, és így szólt:
- Halljátok, emberek! Mindjárt itt lesz a király. Ha kérdi tőletek, kié ez a rét, és nem azt felelitek, hogy Karabunkó márkié, gulyássá aprítalak benneteket. Értettétek?
Hogyne értették volna, mikor Csizmás Kandúr olyan fenyegetve villogtatta rájuk a szemét, hogy akármilyen meleg volt, libabőrös lett a hátuk tőle.
Jött a király, meglátta a kaszálókat, megállította a hintót, megkérdezte, kié a rét.
- Karabunkó márkié – felelték az emberek olyan egyszerre, mintha betanították volna őket.
Szép kis vagyon – bólintott a király elismerően Karabunkó márki felé.
Megteszi, fölséges uram –felelte szerényen a márki – minden esztendőben meghozza a maga tíz kazal szénáját.
Mentek tovább; ment tovább előttük Csizmás Kandúr is. Gabonatábla következett; éppen aratták. A kandúr megállt a szélén, beszólt az aratóknak:
- Halljátok emberek! Mindjárt itt lesz a király? Ha kérdi tőletek, kié ez a búzatábla, és nem azt felelitek, hogy Karabunkó márkié, gulyássá aprítalak benneteket.
És villogtatta fenyegette a szemét.
Az emberek megijedtek és úgy tettek, amint parancsolta: mikor a király odaért és megkérdezte, kié a föld, mint a leckét, úgy mondták egyszerre:
- Karabunkó márkié!
A király elismerően bólogatott, a márki szerényen mosolygott, a macska pedig ment tovább előttük, s akit csak látott, annak mind szigorúan megparancsolta, mondják mindenre azt, hogy Karabunkó márkié, mert különben meggyűlik vele a bajuk. Így hát a király véges – végig mindenütt Karabunkó márki földjén sétakocsikázott, és nem győzött csodálkozni a márki gazdagságán.
Csizmás Kandúr végül is egy szép kastélyhoz ért. A kastély ura és gazdája egy óriás volt, leggazdagabb és leghatalmasabb az óriások közt; amerre a király eddig sétált, az voltaképpen mind az Ő birodalma volt. A kandúr persze tudta ezt, mert bölcsen kifaggatta a kastély körül az embereket, akikkel csak találkozott. Bezörgetett hát a kapun és azt mondta a kapuőrnek:

- Mondd meg a gazdádnak, hogy ha már erre hozott az utam, nem állhatom meg, hogy ne tisztelegjek becses személye előtt. Az óriásnak tetszett a beszéd, mert amilyen erős, olyan hiú is volt, és azonnal színe elé bocsátotta a macskát; tőle telhető kedvességgel fogadta, hellyel kínálta és bíztatta, hogy pihenje ki magát nála.
- Úgy hallottam – mondta beszélgetés közben Csizmás Kandúr -, uraságod sok tudománya közt nem a legkisebbek egyike, hogy tetszés szerint bármiféle állattá át tud változni.
- Úgy bizony – felelte büszkén az óriás.
- Például elefánttá, vagy oroszlánná is? – érdeklődött a kandúr.

 

Csizmás Kandúr
Erre az óriás nem felelt, csak megrázta magát s egyetlen hördüléssel oroszlánná változott. A kandúr, ahogy meglátta a vicsorgó fenevadat, rettentően megrémült. Nagyot ugrott, föl a kályhára; onnét a kürtőn át kapaszkodni kezdett fölfelé, a biztonságos mestergerenda irányába. Nehezen ment, csúszott a csizmája talpa, de azért végül is sikerült felmásznia és biztonságba helyezkednie. Az oroszlán olyasféleképpen hörgött, mintha hahotáznék, és a következő pillanatban visszaváltozott emberevő óriássá.
Erre aztán a macska is lemászott a gerendáról.
- Hát ez nagyszerű! – mondta, még mindig fújtatva az izgalomtól. – igaz, azt is rebesgetik, hogy uraságod nem csak ilyen hatalmas állatok alakját tudja magára ölteni, hanem ha akar, átváltozik olyan hitvány kis jószággá is, amilyen egy patkány vagy egy egér. De megvallom, ezt már igazán nem hihetem.
- Nem-e? – mordult föl az óriás. – Ide süss!
Azzal volt óriás, nincs óriás; és egy kis egér szaladt cincogva a kandúr előtt a padlón. A kandúr se volt rest; nyakon csípte, és nyomban le is nyelte. Éppen idejében, mert az udvar felől már hallatszott a fölvonóhíd csikorgása, és a királyi hintó dübörgése.
Csizmás kandúr kiszaladt, és a bejáratnál fogadta a királyt.
- Hódolattal köszöntöm fölségedet Karabunkó márki kastélyában!
- Hogyan, márki uram! – kiáltott föl a király. – hát ez a kastély is a tiéd? Egész országomban nem láttam ennél pompásabb épületet. Ha nincs ellenedre, belül is megtekinteném.
A márki karját nyújtotta a királykisasszonynak, úgy vonultak be a király után a kastélyba. Beléptek a tágas csarnokba, onnét meg a hatalmas ebédlőterembe; terített asztal várta őket megrakva mindenféle jóval, úgyhogy máris nekiülhettek a lakomának.
Aznapra ugyanis az óriás nagy vendégséget készített óriás barátainak, akik el is jöttek, de amikor meghallották, hogy megérkezett a király, és ráadásul ott van Csizmás Kandúr is , sietve kereket oldtak, és meg sem álltak hazáig.
A királynak nagyon tetszett az ifjú Karabunkó márki. Még jobban tetszett a királykisasszonynak, aki már le se vette a szemét róla.
Asztalhoz telepedtek, ettek-ittak, s az ötödik vagy hatodik pohár után a király, akinek az arca kezdett kipirosodni az elégedettségtől és a bortól, ezekkel a szavakkal fordult Karabunkó márkihoz:
- Kedves márki, most már igazán csak rajtad áll, hogy rokonságba keveredjünk. Szívesen leszek az apósod, ha netalán meg akarod kérni a lányom kezét.
A királylány elpirult örömében; de Karabunkó márkit se kellett kétszer biztatni. Ott helyben jegyet váltottak egymással, s még aznap este a menyegzőt is megtartották.
Csizmás Kandúrt kinevezték udvari főmesternek és titkos tanácsosnak, s attól fogva nem kellett többé egerek után futkosnia. Ha egyet-egyet mégis megkergetett, legföljebb szórakozásból tette.

 

 
 


 
 

A bejegyzés trackback címe:

http://meseoldal.blog.hu/api/trackback/id/tr151981128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.